Nagyhét kérdései

Virágvasárnap

Felismered-e az alkalmas királyt az alázatos emberben?

“Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban!” Máté 21,9

Dávid, aki legyőzte Góliátot, aki hamar népszerű lett Izraelben, már felkent király. Sámuel kente fel királlyá, mielőtt még megmérkőzne a Góliát nevű filiszteussal. Dávid mégsem ragadja magához a hatalmat, nem távolítja el Sault a trónról és nem veszi kezébe saját ügyét. Amíg Isten Sault a trónon tartja, Dávid addig halálra ítélt, bujdosó emberként éli meg mindennapjait. Ha szükség van rá, szembeszáll a népet fenyegető veszéllyel, a filiszteusokkal, ám nem veszi saját kezébe Saul megbuktatását. Ahogyan a 110. zsoltár írja, „Ülj a jobb kezem felől, (addig) míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem!” Az Úr cselekszik, ő fogja legyőzni és lába zsámolyává tenni ellenségeidet.

Ma virágvasárnapot ünneplünk, csöndesen, látható gyülekezeti közösség nélkül, de lelkiekben mégis együtt böjtölve és imádkozva, Isten kegyelmében bízva. Jézus már táborba szállt értünk és velünk. Legyőzte rettegett ellenségünket, bűneink büntetését elhordozta helyettünk. Csupán egy kérdés maradt megválaszolatlan. El tudjuk-e fogadni győztesnek, királynak, főpapnak és prófétának Őt, ha ez még nem mindenkinek nyilvánvaló, ha még ellenségei nem lettek lábainak zsámolyává? Tudjuk-e királyként látni és királyként tisztelni annak ellenére, hogy még lehet gyalázni a nevét, még lehet ellent mondani Neki, még ma is ki lehet gúnyolni, arcul ütni, leköpni és keresztre feszíteni? Dárdával átdöfni és törvényeit semmibe venni? Tudjuk-e hittel így szólítani, „Jöjj királyom Jézusom”, annak ellenére, hogy a világ még ma is kigúnyolja Őt. A döntés a miénk. Dávid hosszú idő múlva ugyan, de végül király lett Izraelben. Hozsánna a Dávid fiának. Ámen.

Nagyhétfő

A gondok és feladatok között jut időd hálásnak lenni?

“Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával.” János 12,3

Jézus vendégségben van Mária, Márta és a feltámasztott Lázár otthonában. A vendéglátás sok feladattal jár, de örömből, hálából és szeretetből fakad. Mária cselekedete túlmutat azon, ahogyan mi sablonosan kifejezzük hálánkat és köszönetünket egy vendéglátással. Ő nem csak vendégül látta Krisztust, hanem látta is, hallotta is. Mária az egyetlen aki komolyan veszi Jézus kijelentését közelgő megalázó haláláról. Abban, amit tesz, nem csupán hála van, hanem együttérzés és odafigyelés. Amikor megkente Jézus lábát nárdus olajjal, és megtörölte hajával, nem azt köszönte meg, hogy testvére Lázár feltámadt és él. Lázár életének az árát köszönte meg. Amikor Kajafás megtudja, hogy Lázár feltámadt, meghozta a halogatott döntést, végérvényesen elhatározták Jézus megölését. Lázár feltámadásának ára Jézus kínhalála és megaláztatása. Az én életem és a te életed megmentése sem hatalmi szóval történt, hanem fájdalmas áldozattal. S nekünk ezt kéne valahogy meghálálnunk. Ha tudnánk…

Nagykedd

Kísértések közepette hűséges tudsz-e maradni?

“Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és így szólt: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok pedig harminc ezüstöt fizettek neki. Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt.” Máté 26,14-16

Júdás ott ült Betániában, Mária és Márta házában vendégként, Jézus tanítványaként. A tanítványok pedig bosszankodtak, mondván: mire való ez a pazarlás. (Máté 26,8) Júdás pedig azt mondta: “Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.” (János 12,5-6) Jézus azonban megvédi az asszonyt, sőt hozzáteszi, “Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.” (Máté 26,13) Ahogy a többi tanítvány, úgy Júdás is nagyon igyekszik megfelelni, mindenhol meglátni a hibát, s megmondani, kinek mit, s hogyan kellene megtennie. Jézus védelmébe veszi, megdicséri az asszonyt, sőt elmondja, hogy világraszóló a tett, amit Júdás nem értett. Júdás jobbnak akart látszani, mégis megszégyenülés lett az osztályrésze. Valami, amire magát alkalmasabbnak tartotta, másnak adatott. Emlékszünk? “Az Úr rátekintett Ábelre és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem tekintett. Kain emiatt nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.” Júdás pedig elment a főpapokhoz és megkérdezte; pénzzé lehet-e tenni Mestere életét. A kísértés lényege ez, az érzés, hogy valaki nagyobb figyelmet, vagy többet kap mint te. El tudod szenvedni, hogy valakivel szemben alulmaradtál? Júdás nem tudta, így hűtlenné és árulóvá lett. Talán Júdás is úgy érezte, hogy mestere elárulta őt, amikor vele szemben megvédte a nőt. Ez a mi legnagyobb kísértésünk, legtöbb árulásunk oka, hűtlenségnek vesszük az igazságot. Júdás elárulva érezte magát, s árulóvá lett.

Nagyszerda

Mennyit ér a hűséged, hány aranyért tagadod meg önmagad, elveid.

“Amikor beesteledett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal. Miközben ettek, így szólt: Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem. Ekkor nagyon elszomorodtak, és egyenként kezdték kérdezni tőle: Talán csak nem én vagyok az, Uram? Ő pedig így válaszolt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: Talán csak nem én vagyok az, Mester? Ő azt felelte neki: Te mondtad.” Máté 26,20-25

Júdás ült az asztalnál és evett. Úgy tűnik, hogy még otthon van Jézus közelében, ő is tagja a tanítványoknak, úgy tűnik, még helye van e közösségben. De lélekben már nem tartozik oda. Már nem tanítvány, hanem áruló, Jézus már nem a mestere Júdásnak. Mindketten tudják, hogy Júdás már nem tartozik ide, már nem tanítvány, már nem barát. Az árulás tragédiája ez. Az, akit ismertünk, akiben megbíztunk, akit társnak tekintettünk nincs többé, mert egyszerre megint idegenné lesz. Harminc ezüstöt kapott Júdás, de ezért az összegért nem Jézust árulta el, hanem önmagát, mindazt aki egykor volt. Júdásnak többé nincs mestere és nincsenek tanítványtársai, a közösségét elcserélte egy rabszolga árára. Júdás önmagát, a lelkét adta el először. Az a harminc ezüst, a “rabszolga ára” nem Krisztus, hanem Júdás ára volt. Ebből a rabságból pedig nem volt szabadulás. Júdás önmagát ölte meg.

Nagycsütörtök

Szereteted és hűséged a másik szeretetétől és hűségétől függ?

“És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”Lukács 22,19.

Jézus megalázza magát, és „az Úr szenvedő szolgája” feladatát ellátva megmossa tanítványai lábát (ld. Jn 13,1-12). Jézus magatartása alázatra nevel és tanít. Nem szavakkal, hanem példaadással. Az Ige nemcsak testté, de „tetté” is lett. Isten igéje-tette felborít minden emberi megszokást, büszkeséget és emberi méltóságot. Felforgat mindent a főhelyekért vetekedő tanítványok lelkében és gondolatvilágában (ld. Lk 22,24-28). Mindent, amit hatalomról, erőről, dicsőségről, elsőségről tudni véltek, s tudni vélünk mi magunk is, Isten elbukott, lázadó, áruló, tagadó, elfutó, hitetlenkedő fiai. Jézus megalázza magát. Teljesen. Még mielőtt vacsorához látnának. Majd asztalhoz ülnek, együtt, testvérként, megmosva, megtisztulva Jézus lábaikat megmosó keze által a föld porától, melyből vétettek. Jézus megtöri a kenyeret, az Ő testét, melyből mindenkinek jut. Péternek, Jánosnak, Jakabnak, Tamásnak, de még Júdásnak is. Tagadó, főhelyért vetekedő(k), hitetlen és áruló egyaránt helyet kap Jézus asztalánál, ahol Ő önmagát adja. Testét és vérét. Életét és halálát. Értük elmondott főpapi imáját. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Jézus pontosan tudja, hogy egyikük elárulja, a másik megtagadja, a többiek megbotránkozva, csalódva benne elfutnak majd. Tudja, hogy hűségük, szeretetük, fogadkozásaik nagy ígéreteik egyetlen pillanat alatt foszlanak majd semmivé. Jézus ott ül hűségesként a hűtlenek között, szerető mesterként szeretetlen tanítványai között. De az Ő szeretete, az Ő hűsége nem a mi hűségünktől és szeretetünktől függ. Ha mi eláruljuk és megtagadjuk is, Ő akkor is hűséges marad. Ez a kegyelem.

Nagypéntek

Bevallanád a bűnöd, vagy elhallgattatnád a tanút?

“A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.” János 12,10-11

Hosszú hónapokon és éveken át kérték, követelték Jézustól a zsidók, hogy Krisztus-voltát bizonyítsa be, mutassa fel annak egyértelmű jelét. Jézus pedig azt mondta, nem adatik más jel ennek a parázna nemzedéknek, csak a Jónás próféta jele. Ahogyan Jónás jel lett a Ninivében élőknek és megtértek, ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a cethal gyomrában, mutatnak fel párhuzamot az evangélisták. Lázár feltámasztása jel. A négy napja halott ember Jézus szavára kijön a sírból. Csodálatos pillanat. Most lehet összetörni, most lehet bevallani; Uram nem ismertünk fel téged, nem hittünk benned, kétségeink voltak – de most már nincsenek. Te vagy a Krisztus, aki nagyobb Jónásnál, nagyobb Mózesnél, nagyobb Illésnél.

De nincs összeomlás, nincs meghasonlás, nincs bűnvallás és megbánás, csak dac. Akkor vesszen a jel, vesszen a tanú is. Igaznak, tévedhetetlennek, bűntelennek akarták mutatni magukat. Gyilkolni is hajlandóak voltak, hogy bűnt ne bizonyíthassanak rájuk. Krisztus pedig meghalni is hajlandó volt, hogy bűnbánatra vezessen bennünket. Ez a különbség az ember és az Emberfia között.


Szólj hozzá!