Templom születik
Debrecen egyik legrégibb utcája, a Mester utca végén, a volt Károli Gáspár téren egy impozáns református templom emelkedik, melynek harangjai vasárnaponként istentiszteletre hívogatnak. Mióta áll itt és miért építették?
A kezdetek az 1929. évre tehetők, s nem minden akadály nélkül indultak. Ekkor ez a terület még a város határán helyezkedett el, melyről a régi térképek tanúskodnak. A régi temetők eredetileg a város határán kívül feküdtek, s bár már folyamatban volt felszámolásuk, a régi temetkezési helyek még 1929-ben is ott voltak a Homokkert déli részén (református temető); a Budai Ézsaiás és a Diószegi út között (római katolikus); az Árpád tértől egészen a Bocskai térig húzódott a keleti oldalon a Dobozi (református) temető; a Hadházi és az Apaffy utca találkozásánál, valamint a Kishegyesi út, Diófa utca, Újvárosi út (ma Bartók Béla út) és Vásár tér közötti területen is református temetőket találhattunk. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a városnak ezen a nyugati részén nem volt templom.
1929. április 4-én a városi törvényhatóság a Mester utca végén elhelyezkedő, városi tulajdont képező 653 négyszögöles telket közterületté nyilvánította és a Mester-utcai templom helyéül jelölte ki. A templom építése azonban még váratott magára anyagi nehézségek miatt. Az építkezés csak 1937-ben kezdődhetett meg, amikor Tóth Lajos kályhásmester adománya ezt lehetővé tette. Ekkor az építendő templom által elfoglalt területet telekkönyvileg is biztosítják a református egyház tulajdonául a következő kikötésekkel: az építendő templom a helyhez méltó és a környezetbe stílszerűen beilleszkedő legyen, az építkezés még a folyó évben megkezdődjön és az építkezésnél csak helybéli iparosok és munkások alkalmazhatók.
S valóban így történt, hiszen az alapkő letételére még 1937-ben sor került – bár a templom teljesen csak 1938. augusztus 21-ére készült el – és nemcsak hogy helybéli munkásokat alkalmaztak, hanem „Jó nevű debreceni iparosok építették a templomot. Ipartörténetileg is érdekes a névsor: tervező és munkavezető Csanak József építész, a kőműves és ácsmunkát a Tóth testvérek, a tetőfedést vitéz Ónody János, a lakatos munkát Posta István, a bádogost Bucsay Imre, az asztalost Kovács Béla, a villanyszerelést Harsányi András, az üvegezést Kaszanyiczkí Endre, míg a mázolást, falfestést Szatmári András végezte”[1]
A legnagyobb gondot a tervek elkészítése okozta. Csanak József több vázlattervet is készített, amíg a végleges változat kialakult. Hogy megérthessük a templom kialakítását, ismernünk kell a református templomok téralakításának fejlődését. A szakrális terek közül kétségtelenül a református gyülekezetek templomai a legegyszerűbbek. A hagyományos templomtér meghatározó elemei, az oltárok, szobrok, képek hiányoznak, s ez mindjárt a tér jellegét is meghatározza: „Az én házam imádságnak háza” [2]. Ennek megfelelően mint liturgikus tér csak akkor „él”, amikor benne a gyülekezet istentiszteletet tart. A liturgikus tér két meghatározó eleme a szószék és az úrasztala. Utóbbi minden esetben körüljárható, esetenként korlát veszi körbe. Az asztal mögött vagy mellett, központi helyen van a kiemelt szószék: vagy a templom hosszanti, vagy a keresztirányú tengelyében. A szószékhez kapcsolódik, néha annak feljárójával egybeépülve készül a baldachinos papiszék. Szoktak ennek mintájára, de a szószék másik oldalán a presbiterek (gyülekezeti tanács elöljárói) részére is hasonló kiemelt padokat építeni.
A reformátussá lett középkori katolikus templomok esetén a templombelsőt alakították át a református liturgia igényei szerint.
A nem-átvett, tehát már eredetileg is a református liturgia igényeire épült templomoknál kezdetben egyfajta bizonytalan útkeresés tapasztalható: vagy az apszis nélküli, két végén karzattal ellátott terem-formát választották, vagy átvették a megszokott, apszidiális zárású „katolikus” templomtípust, s azt rendezték be saját igényeik szerint.
A XIX-XX. századi református templomépítészet felismerte a liturgia alapvetően centrális térigényét. Többnyire szakítottak a longitudinális teremtemplom, főleg az apszisban végződő templom típusával. Az igehirdető és a hallgató látás- és hallásviszonyait figyelembe véve alakították ki a templomokat. A református templomok centrális térigényének felismerése és tudatos alkalmazása nyomán kikristályosodott a görögkereszt, a latinkereszt és a „T” alaprajzú templom, valamint már a XVII. századtól rendszeresen visszatérő saroktemplom típus.
A Református Egyházban ma érvényes Ágenda a templom liturgikus teréről elég szűkszavúan nyilatkozik: „Az építés korára utaló és a tájjellegű sajátosságok mellett minden református templomra az a tudatos törekvés jellemző, hogy az igehirdetés és a sakrámentum egyaránt középponti helyet kapjon, az Úrasztala és a szószék minden padból látható, a prédikáció pedig jól hallható legyen. Ezt a célt szolgálja a szószék, az Úrasztal és a padok megfelelő elhelyezése”
A történelmi stílusok szempontjából – a klasszicizmust kivéve – a református templomoknak nincsen építészeti tradíciójuk. Bármelyik stílushoz szívesen nyúlnak, de annak jegyeit csak jelzésként használták. A barokkot, mint az ellenreformáció stílusát, tudatosan kerülték. Ennek dekorativitása különben sem felelt meg a református egyház egyszerűségre törekvő felfogásának.
A Mester-utcai templom tájolását a telek határozta meg – így lett a főtengely ÉNY-DK irányú. (1. ábra) Ezt a tájolást követi mindhárom templom alaprajz. (2., 5., 7. ábra)
(1. ábra – a templom helyszínrajza)
(2. ábra –vázlatterv I. – alaprajzok)
(3. ábra – vázlatterv I. – homlokzat)
(4. ábra – vázlatterv I. – tömegvázlat)
A liturgikus tér elrendezése szempontjából a két vázlatterv közül az első változatnál (2. ábra) egy bővített görögkereszt alaprajzú elrendezést figyelhetünk meg, míg a másik (5. ábra) a „T” alaprajzi elrendezést képviseli. Ha viszont ennél a teljes alaprajzi elrendezést vizsgáljuk, egy erőteljesen megrövidített szárú latinkereszt alaprajz bontakozik ki.
Logikailag mindkét alaprajzi változat ugyanúgy épül fel: a központi négyzetes térhez alul három térbővület, felül pedig négy karzat kapcsolódik, amelyek közül az egyik az orgonának ad helyet.
Jelentős különbség van azonban a bejárat és a szószék egymáshoz viszonyított helyzetében. Az első változatnál (2. ábra) a bejárat a logikai kereszttengelyben helyezkedik el a torony alatt, a szószék jobb oldalán. A mellette lévő két tér közül az egyik a toronyba felvezető lépcsőt tartalmazza. Az orgona karzata a szószék fölött található. Tömegét tekintve ez inkább a középkori, hosszházas templom-típushoz igazodik. Fennmaradt két toronymegoldása közül az egyik (4. ábra) szoknyás sisakjával és félköríves záródású nyílásaival szintén a középkor hangulatát idézi (romanizáló eklektika), míg a másik változat (3. ábra) egy jóval modernebb, a kor stílusirányzatának megfelelő toronymegoldást képvisel (Maastricht, Szt. Hubertus templom/1926; Balatonboglár, rk. templom/1932-33)[3]. [Két évvel később hasonló toronymegoldással épül fel a Borsos József által tervezett Egyetemi templom Debrecenben.]
A másik megoldásnál (5. ábra) a bejárat a szószékkel szemben helyezkedik el a főtengely mentén. Előtte lépcsővel megemelt oszlopos portikusz húzódik. A torony a bejárattól balra helyezkedik el, kimozdítva a középtengelyből, aszimmetrikus megjelenést adva a homlokzatnak és a templom tömegének. Az orgona a bejárat fölötti karzaton kapott helyett. Homlokzati kialakítására (6. ábra) a debreceni Református Nagytemplom és a budapesti Deák téri Evangélikus templom homlokzata lehetett hatással. Klasszicista vonásokat hordoz a timpanonos lezárású, ion oszlopokra támaszkodó előcsarnok a mögötte emelkedő, tőle alig magasabb központi térrel. A torony a már említett modern felfogást képviseli.
A végső megoldás a két vázlatterv szintetizálásával jött létre. Az alaprajzi kialakítás (7. ábra) a második, a tömegalakítás (8. ábra) az első vázlattervi megoldás továbbfejlesztett változata. Változatlan maradt a bővített alaprajzi elrendezés, viszont az orgona átkerült a szószék fölötti karzatra. Elmaradt a homlokzat portikuszos kialakítása, helyette a középkori templomok hangulatát idéző bejárat válik dominánssá az úgynevezett baldachinos, bélletes kapu kialakítással. (9. ábra) A félköríves nyílászáródásokat a (neo)gótikus csúcsívek váltják fel.
(5. ábra – vázlatterv II. – alaprajzok)
(6. ábra – vázlatterv II. – homlokzat)
(7. ábra – engedélyezési terv – alaprajz)
(8. ábra – engedélyezési terv – homlokzat)
A kapuzatot 2×3 db csavart törzsű, levéldíszes kehelyfejezetes neogótikus oszlop tartja: 1-1 a csúcsíves bélletet, 2-2 pedig a baldachint. (10. ábra) A levéldísz mindhárom oszlopon eltérő, de páronként egyforma. A törzs csavart mintája két méretben fut végig. [Hasonló bejárati megoldással találkozhatunk a budapesti Fasori templom kapujánál, de fejezet nélküli, sima törzsű oszlopos kialakítással.] A csúcsíves bélleten „Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között”[4] felirat fut végig, jelezve, hogy az élő Istenről van szó, akivel kapcsolatban lehetünk imádság által. A béllet profiljai díszítésmentesek. Az egyszerű pallókból készült csúcsíves ajtó díszítését az ajtószárny pallóit összefogó kovácsoltvas pántok adják. A baldachin fölött tengelyben elhelyezkedő, páros oszlopokra támaszkodó hármas csúcsíves ablak található a Szentháromság jelképeként. Az oszlopok levéldíszes kehelyfejezetesek, de a törzs díszítetlen. Fölöttük, a tetőtér bevilágítását egy hatalmas körablak biztosítja. Formája és a benne megbújó kereszt-motívum a teljességet szimbolizálja. A timpanonra csak jelzés szinten történik utalás a beforduló, de abbamaradó ívsoros főpárkány révén.
A templom D-i sarkán álló tornyon megismétlődnek a hármas (neo)gótikus ablakok, oszlopok nélkül, az övpárkányra támaszkodva. A kettős szoknyás toronykialakítás a tiszaháti harangtornyok, illetve az erdélyi templomok hangulatát idézi. Jelenleg két harang lakik benne, melyeket Szlezák László öntött 1938-ban.
(9. ábra – a templom megépült homlokzata)
(10. ábra – a kapuzat oszlopai)
A főbejáraton át belépve szemben helyezkedik el a faragott, sötétbarnára pácolt szószék (11. ábra). Ajtaja (neo)gótikus ívű, baldachinos kialakítású, mint a bejárati kapué. Az ajtó mellett csavart törzsű, palmetta díszítésű kockafejezetes oszlopok, míg fölötte a faragott „istenszem” szimbólum helyezkedik el a fénysugarakkal. A templom belső berendezését egységes tervek alapján faragták, csúcsíves díszítésekkel és áttörésekkel. A szószék két oldalán helyezkedik el az ún. Mózes-szék a lelkészek és az egyházközségi elöljárók ülőhelye, előtte pedig az úrasztala (13. ábra), melyhez a szószék felé beforduló korlát kapcsolódik. Az úrasztala csúcsíves díszítése a korláton áttört formában jelenik meg. A sarkokon a szószék oszlopainak kicsinyített mása található.
A szószék fölötti karzaton, a diadalív alatt kapott helyett az Angster József által 1940-ben épített hétregiszteres orgona (12. ábra). (opusz: 1213, nagyság: II/14, tr.: p, szl.: k, egyéb: I/8) Orgonaszekrénye a már megismert csúcsíves, baldachinos motívumokkal díszített. Szerkezete az antik római háromnyílású diadalívekre emlékeztet, de azokkal ellentétben nem az emberi nagyságot, hanem az ÚR mindenható voltát hirdeti. A többi berendezési tárgy közül gazdag aranyozásával tűnik ki, melyek az oszloptörzsön, a palmettákon, a gótikus ívek vezérgörbéjén és a frízen ragyognak. A frízre szőlőlevél motívumokat faragtak díszítésként. Felirata: „Énekeljetek az Úrnak új éneket” [5] a református istentisztelet egyik legfontosabb részére hívja fel a figyelmet – Isten énekkel való magasztalására.
(11. ábra – a szószék)
(12. ábra – az orgona)
(13. ábra – az úrasztala a korláttal)
A térlefedést nem a hagyományos boltozatok egyikével oldják meg, hanem a korai keresztény templomokra jellemző síkmennyezetes megoldást választják, természetesen a legmodernebb anyag, a vasbeton felhasználásával. De még itt is megmutatkozik a tervező szépérzéke, ahogyan a fő- és mellékbordák elhelyezését kialakítja. A főtérben a főbordák közé görögkereszt motívum és annak nyújtott változataként helyezi el a mellékbordákat, míg a karzatok fölé latinkereszt kerül. A kereszt még egyszer visszaköszön a templombelsőben András-kereszt motívumként a karzatok mellvédfalának körbefutó díszítéseként. A templom megvilágításáról a különböző fém csillárok gondoskodnak, melyek közül a központi az ún. kerék-csillárok csoportjába sorolható, míg a kisebbek a három-karúakhoz tartoznak.
Készítette: Kántor Anita
[1] idézet dr. Csohány János Templomépítés I. című cikkéből, www.parókia.net
[2] (Máté 21:13) – Szent Biblia. Károli Gáspár fordítása szerint. Budapest, 2001.
[3] Maastricht, Szt. Hubertus templom/1926 – Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között. Terc Kft., 2001., p.144.
Balatonboglár, rk. templom/1932-33 – uo., p.149.
[4] (Márk 11:17) – Szent Biblia. Károli Gáspár fordítása szerint. Budapest, 2001.
[5] (Zsoltárok 96:1) – Szent Biblia. Károli Gáspár fordítása szerint. Budapest, 2001.